Lajdi Tamás: Regnum Marianum katonája

Az Édenkert magyar álma - a magyar történelem

metafizikai vonatkozásai

(Értekezés a szentségről, a beavatásról, a vallás, a hit és a meggyőződés magyar vonatkozásairól, a "nép" és a "nemzet" fogalmainak születéséről)

A kor, amelyben élünk, néha annyira elviselhetetlen, hogy legszívesebben fejvesztve menekülnénk belőle. A Fényből származó, fény-tudatú szellem a sö­tétségben nem érzi jól magát, s elemét veszti már a szürkületben, a félhomályban is. Csalódottságunk azonban, s ezt jól tudjuk, a mindenkori ember csalódottsága.

Amióta - Hamvas Béla terminológiájával élve - az ember a Létből belépett a törté­nelmi életbe, amit a keresztény misztika szóhasználata "apokalipszisnek"nevez, a Létre koncentrált misztikus intuíciót felváltotta a tudatos tervszerűséggel, azaz azuniverzális közösségi érzést, amiről az ősi iratok mint a "Nagy Közösség"idejének általános szellemiségéről emlékeznek meg, s amit a történettudomány felületes, tudományoskodó terminológiával mint "ősközösségi társadalmat" emleget, tehát amikor az ember felcserélte ezt a belső késztetést a tudatos individuummal, létét folyamatos süllyedésnek tette ki a totális, a tovább már alig fokozható megosztottság felé. Emiatt az évezredek alámerülő hajóján még soha nem volt egyetlen olyan "történelmi" kor sem, amelyben az aranykor napsütéséből kilépett ember ne sírta volna jajgatva vissza a korábbit, s ne átkozta volna a jelenlegit. Ez jelzi, hogy az ember fokozatosan lépeget egy hosszú lépcsőn lefelé, az ismeretlen veszélyeket rejtő, szürkületi időn át a beláthatatlan sötétség felé.